beszélgetéseinket és mosolygok, mint egy
idióta . . ♥
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Szerelem nincs fájdalom nélkül..mondta a nyuszi,és átölelte a sünit.:)♥
Tévedni emberi dolog.. mondta a nyuszi és lemászott a süniről :D
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mi a különbség az ígéretek és az emlékek között?
Az ígéreteket mi törjük meg, míg az emlékek minket.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
nem értem mért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha utána meg nem engedi, hogy együtt legyünk.
ne várj arra, hogy az álmaid maguktól megvalósuljanak..menj, élj és tegyél róla, hogy valóra váljanak!
"Akit nem kapunk meg,azt örökké szeretjük
egyesek
belépnek az életünkbe, majd hamar távoznak.. mások maradnak egy
darabig, lenyomatuk ott marad a szívünkben és mi már sosem leszünk
pontosan olyanok, mint azelőtt.
*attól
hogy már nem szeret, a világ, világ marad.. az égbolt, égbolt marad, a
nevetés, nevetés marad.. csak ezek nekem már semmit nem jelentenek.
mert én, már nem én vagyok..*
Mért
nem tudom elfogadni,hogy örökre vége,miért várom most is, hogy
visszajöjjön végre?Mért álmodom mindig, hogy velem van újra?Miért kell
naponta gondolnom a múltra?Miért fáj, ha látom, vagy miért fáj, ha
nem,Miért van,hogy feledni nem tudom ma sem?Miért fáj, ha szavak nélkül,
némán eltapos,hisz ez köztünk szinte már mindennapos.Miért érzem azt,
hogy mégis jó lehet?Miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?!
Rád
gondolok…mindig minden helyzetben, rád gondolok. Ahogy látom, hogy egy
barátom boldog, újra rád gondolok. Szerettelek egyszer…nagyon
szerettelek. Egy baj van csak ezzel, hogy bárki bármit mond nekem, még
mindig szeretlek. Nem érdekel, hogy megbántottál, hogy csalódást
okoztál, és ezeken nem egyszer. Hidd el nekem elfelejteném, mert
szeretlek. Ez az egyetlen egy bajon, hogy nem tudlak elfelejteni.
Próbálkozom, próbálkozom. De egy hely mindig ott lesz a szívembe, fent
tartva Neked.
Azt
hittem ismerlek. Azt hittem különleges vagy. Azt hittem más leszel.
Azt hittem örök, ami köztünk van. Azt hittem szeretsz. Azt hittem
szerettelek. Nem! Tudom, hogy szerettelek és tudom, hogy te is
szerettél. De mindez megváltozott. Különlegesek voltunk együtt, egy
darabig. Egyszer csak valami megváltozott. Te voltál a fiú, akire
esküdtem volna, hogy különleges. De rájöttem ugyonolyan vagy, mint a
többi.
~
Az élet nem könnyű. A szerelem fáj, a pasik hazudnak, a barátok
hátbaszúrnak, az emberek meghalnak, a szülők kiabálnak.. te mindig
próbálkozol, de sosem vagy 'elég jó'.. és nem érted miért :/
~
Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé
nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást
egy
nagyon nagy marha egyszer azt mondta ha igazán szeretsz valakit akkor
engedd el. és a többi idióta meg itt idézgeti, ez egy nagy hülyeség.
ha igazán szeretsz valakit küzdj érte a végsőkig!♥
az
élet tele van veszéllyel :/ minden dologban benne van az a kockázat
hogy fájdalmat okoz...:/ hisz nézzük csak meg. az öröm is veszélyes hisz
egyszer vége szakad és az emlékei fájnak hisz csak vágyódást hagynak
bennünk. a szeretet fáj hisz egyszer mindig elkell vesztenünk azt akit
szeretünk. és a szerelem is fáj....hisz darabokra törhetik a szívünk. :/
Akkoriban
úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. De
akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren
álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni valakit.
Menj
el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta
ismerlek, pokol az életem, és epedve várom azt a pillanatot, amikor elém
állsz, átölelsz, megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig
melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.
Valahogy
mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az
életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki
nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos
valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana.
Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a
biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani.
Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan
váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem
tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem,
változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne
felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja
tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad
olyat, amire vágysz, mert te érzed!
Van
valaki, akire várok, legyen az egy nap, egy hónap vagy egy év, én
várni fogom akkor is ha esik vagy havazik.. de mi mást tehetnék ha
egyszer szerelmes vagyok belé?... :/
Miért
nem hagyod abba és lépsz végre tovább? Nem az számít, hogy mi volt a
múltban, vagy hogy mi lesz a jövőben. Az ég szerelmére, maga az út a
fontos. nincs értelme végigcsinálni ezt a sok szarságot, ha nem élvezed
az utat. És tudod mit? Mikor a legkevésbé várod, jön valami remek
dolog, jobb, mint amiről valaha álmodtál.
A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet!
A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet!
nagyon szeretlek .. éppen ezért egedlek el magam mellől .. mert tudom, hogy csak így lehetsz boldog ..
Egyetlen
oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az
emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen...
Összevesztem vele.. Már majd nem elfelejtettem, mikor újra belépett az életembe. Most jöttem rá igazán, hogy mennyit is jelent nekem , és bármi történjék, én mindig szeretni fogom..: ) ♥
Halk zene szól, szakad az eső, rájöttem szeretlek, de már túl késő. Hullanak a könnyeim, mint az esőcseppek, ülök az út szélén, de észre sem vesznek. Sok idő eltelik, mire megáll valaki mellettem, kiszáll az autóból az akit szerettem. Rámnéz, és a szemében egy könnycsepp ragyog, magához szorít, megcsókol, s érzem újra boldog vagyok..
A saját szívem törtem össze, mikor szakítottam veled,
Megígértük egymásnak, hogy nem beszélünk egymással,
Hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak
De nélküled élni, sokkal fájdalmasabb,
Igazán szükségem van rád, itt mellettem,
Bárcsak el tudnám mondani,
Hogy mennyire szerelmes vagyok még beléd,
Hogy milyen nehéz elengednem...
Jobban hiányzol szerelmem, mint valaha gondolnád,
Kérlek, gyere vissza hozzám, és én soha
Többé nem engednélek el...
Holnap este a vonatban ülök és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. És ő talán nem bánja, hogy nem vagyok ott, nem is gondol rám...
Remélem, emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem... Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem...
Legszívesebben ordítanék vele, hogy miért teszi ezt. Miért? Én nem hívtam, már majdnem túl voltam rajta, és akkor, mikor minden kezd helyrerázódni, újra felbukkan és robbant. Felzaklatja az életem, majd eltűnik újra. Ez mire volt jó? Feltépte a régi sebet, most újra vérzik, elérte amit akart, és most ismét elment. Ez kellett? Ha újra ezt csinálná, csak kiabálnék és megmondanám, hogy nem, ez nem igaz... mert hülye vagyok, de úgy sem bírnám és ismét reménykednék. Hogy miért? Mert egy hülye liba vagyok, aki egy pillanatnyi boldogságért vállalja a szenvedést... csak tudnám miért.
Még
mindig mosolyog rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom,
hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint én őt.
Amikor rámosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek
mellette, nem lehetek a szívében… csak a gondolatai halvány fényében.
Nincs
rosszabb érzés, mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni
majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt
várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre
nincsenek szavak.
|
Olyan hülye vagyok. Annyi szenvedés után még mindig remélem, hogy egy nap újra érezhetem egy picit a szerelmed.
Megkérhetlek
valamire? Ha majd legközelebb megint úgy döntesz,hogy a saját
érdekemben keresztül nézel rajtam,volnál szives előre figyelmeztetni?
Ahogy
lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is (akitől nem is
várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint
egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd
másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni
fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is
szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz
majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt
hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és
szeress úgy,mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc,amit
szomorúan töltesz,az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza!
"Nem
tehetek róla, még mindíg szeretlek, Pedig mindenki azt mondja,
felejtselek el Téged. Én tudom, hogy ők mondják az igazat, Dehát az
ember csak a szívére hallgat. Nem tudlak elfeledni, pedig tudom, sosem
leszel enyém, Ébren álmodni, s felébredni, ez vagyok én. Kívülről olyan
kemény vagy, mint a jég, De benned még a gyermekkor él. Ezért a
jégcsapot felolvasztani nem tudom, Pedig ha elolvadna, elmúlna minden
bánatom. Muszály lenne elfelejtenem Téged, de nem tudlak, Mert valami,
ami benned van, fogva tart. A haverok, a barátok mind ellene vannak, De
mit tegyek, porba döntsem álmaimat? Igen, ezt kell tennem, akárhogy is
fáj, Mert a meséből nem lesz más, csak magány. A szívem darabokra tört,
mint egy üvegpohár, Megragasztani senki se tudja már. De talán egyszer
a pohár újra pohár lesz, S talán egyszer a szívem is nyíló rózsa lesz.
Újra tudni fog érezni, Szerelmet szerelemért adni. Mint a nyíló rózsa a
kertben, Így zárul be a fejezet: csak mi ketten. Elfelejtettük ezt az
álmot, Cserébe mást kaptam: a valóságot!
Vannak
boldog könnyek, s fájó mosolyok. Mindig lesznek szerelmek, míg a Föld
forog. Az élet szép, de élni tudni kell, Az élet harc és benne győzni
kell!
"Én
úgy érzem mindent megtettem,de sajnos ennek ellenére sem kellek
neked..soha nem leszek elég jó,neked nem kellenek a normális lányok!De
aztán ne gyere vissza hozzám sírva,mikor sorra pofára ejtenek,mert én
akkor már csak kinevetlek és tudod mit,ezt meg is érdemled..."
Bárcsak
elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a
miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam,
és ez fájna a legjobban.♥
Ahogy
lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is, akitől nem is
várjuk, okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több, mint
egyszer... és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,
szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a
legjobb barátaid ellen... sőt, előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz.
Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd, mert az
idő túl gyorsan telik, és elveszítesz valakit, aki közel állt hozzád.
Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy,
mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc, amit szomorúan
töltesz, az egy perc boldogság... amit már sosem kapsz vissza!
'
Ő az egyetlen ember, aki büszkélkedhet azzal a varázspálcával, ami a
szívemet irányítja. Tőle függök, nélküle, a varázslata nélkül a semmiben
hullnék. Még mindig, ennyi idő után is Ő ad értelmet mindennek, csak Ő
benne látom azt a varázserőt, amely képes elszédíteni, őrültté tenni,
amelynek hatására úgy érzem, egyszer én is boldog tudnék lenni. '
Bármennyire
is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy
elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú
álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat
-, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam
szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme
színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát.
Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem
nem szabad őket.
Ha
elmész, ne maradj soká, ha haza térsz ölelj forrón,s ha újra menned
kell,hát menj utadra, de térj vissza mindig, mert minden elváláskor
elviszel belőlem egy darabot, és minden érkezéskor visszahozod azt. De
ha elmész és nem térsz vissza, az a darab örökre elveszik és belehalnék
hiányodba.
Rád
néztem, és mosolyogtam, Azt hittem, látod, de nem láttad. Azt mondtam:
"Szeretlek", és vártam, mit felelsz, Azt hittem, hallasz, de nem
hallottál. Labdázni hívtalak a kertbe, Azt hittem, utánam jössz, de nem
jöttél. Rajzoltam neked egy képet. Azt hittem, elteszed, de nem tetted.
Kunyhót építettem az erdőben, Azt hittem, kirándulsz velem, de nem
kirándultál. Szereztem jó csalit, Azt hittem, horgászol velem, de nem
horgásztál. Beszélgetni kívántam, hogy megosszam a gondolataimat veled,
Azt hittem, ez neked is hiányzik, de nem hiányzott. Szóba hoztam a
meccset, reméltem, hogy ott találkozunk, Azt hittem, téged is érdekel,
de nem érdekelt. Kértelek, hogy kössük össze az életünket, Azt hittem,
te is akarod, de nem akartad. A hazám háborúba hívott, azt mondtad,
térjek vissza épen, egészségesen. De nem tértem.
"Te és én még
találkozunk. Mikor a legkevésbé számítunk rá. Egy nap, egy távoli
helyen. Rá fogok ismerni az arcodra. Nem búcsúzom el, mert tudom, Te és
én még találkozunk!"
"Mindenki
azt mondja, hogy adjam fel, ami hozzád köt, de ők nem úgy látnak
téged, ahogy én teszem. Te törted össze a szívem, miattad esett szét az
egész világom. Miattad sírok, mégis még mindig szeretlek, nem tudom
pontosan miért…"
"Tudod,
még mindig várok a hívásodra . Még nem adtam fel a hitem abban, hogy
visszajössz hozzám. Éjjel-nappal erre gondolok, még az álmaimban is."
"Könnyes
szemekkel állsz a nyitott koporsó előtt, S nem érted, miért mindig a
jók halnak meg idő előtt, Az Úr meg azt nem érti, hogy már majdnem
elfeledted, Miért kellett, meghaljon, ahhoz, hogy
rádöbbenj,szeretted..."
A múlt csak akkor fáj, ha hagyjuk, hogy kövessen minket.
Kell nekem egy üveg, kell néhány tabletta, kell egy barát, egy váll, amin sírhatok, egy barát akire számíthatok, mikor véget ér az élet...
Szeretnék
valakit, aki olyan, mint én, aki nem nevet egy 'kislány' szerelmén.
Aki nem csupán két hétre akar engem, s nem csak kétségeket hagy bennem...
Az egyetlen dolog, ami még nehezebb, mint elsétálni, az az, hogy ne nézz vissza
Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát ...
"Megtapasztaltam,
hogy a magány akkor a legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene. Ha
viszont nem veszünk róla tudomást, elgyengül."
"Én
őt magát szeretem! Nem azért, mert szép, és főleg nem azért, mert
gazdag (...). Sokkal jobban örülnék, ha nem lenne egyik sem. Akkor
legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk lévő különbség, de attól
még mindig ő lenne a leggyöngédebb, legönzetlenebb, legokosabb és
legrendesebb lény, akivel valaha is találkoztam."
"Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza."
"Ne hagyd, hogy jelentéktelen dolgok elrejtsék benned a fényt... Nekem te vagy a remény!"
"Emlékezz...Ne bánd meg azt, amit tettél, mert amikor megtetted, BOLDOG voltál."
"A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni."
Nem azért nem kereslek mert nem hiányzol, hanem mert abban reménykedem, hogy te fogsz engem.
~
"A döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy
dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni, hogy megváltoztasd ezt."
~Talán egyszer mosolya szívedig hatolt... Talán egyszer minden gondolatod az övé volt.. Talán egyszer mindened volt a léte... Talán egyszer... még mindig meghalnál érte..
Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.♥
Csak egyszer hallanám a hangod amikor csendben ülök egy üres teremben. Csak egyszer látnálak közeledni a távolból amikor tudom, hogy máshol jársz. És csak akkor hallanám a szádból, hogy érted jöttem ide. Csak akkor ölelnél át, csak egyszer, de szorosan. Csak akkor érezném azt, hogy igazán szeretsz. Csakis akkor.....♥
Emlékszel a régi időkre?Tudod azokra amikor mindig együtt voltunk, amikor mindig azt mondtuk egymásnak hogy szeretlek! Mondtam énis, mert hülye voltam, és miért voltam hülye? Mert hittem neked! Te csak mondtad amit én éreztem. És mikor ennek vége lett, vége sikerült túl lépnem, elfogadnom hogy te egy másik lánnyal vagy! Amikor éreztem hogy énis mással akarok lenni, akkor te felbukkansz.. és összezavarodik minden előjön egy régi emlék, régi kép, régi zene, és a régi ÉRZÉS.. És minden kezdődik ELÖLRŐL
"Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy
mindennel...annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást...
sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már
csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy
mennyire pocsék is minden." ♥
Lány: Feljött. Nem írok rá.
Fiú: Feljött. Nem fogok ráírni.
Lány: Írj már rám, írj már rám!
Fiú: Gyerünk, írj már!
20 perc múlva
Lány: Kijelentkezek... úgysem ír rám.
Fiú: Kijelentkezett. Már nem tudok ráírni.
szeretem .. de ő nem ugy néz rám :( nagyon rosz érzés ugyérzem belehalok, hogy ujra lássam. De csak annyit kéne mondania nekem,hogy hagyjam békén nem akar tölem semmit.. de nemmondja és én szeretem és nemtudom elfelejteni megörülök ♥
Évek múlnak el, bennem mégis létezel, emléked nem törli semmi el.
"Te
akartad így. Nekem még szükségem volt rád. Először azt hittem, nem
bírom nélküled és így is volt. Volt olyan nap, amikor minden perben újra
és újra meghaltam. De túléltem. Itt vagyok. Már nem kellesz. Abban az
időben még csak egy kis csaj voltam. Azt hittem szerelmes vagyok, de rá
kellett jönnöm, hogy a szerelem nem arról szól, hogy oda vagy
valakiért, akit soha nem kaphatsz meg. Bálványozhatod, álmodozhatsz
róla lefekvés előtt, de SOHA ne higyj. Ne reménykedj. Az a legrosszabb.
Ha hagyod odáig elfajulni a helyzetet, már menthetetlen vagy. Ahogyan
én is.."
Néha azt hiszem, neked is fáj, de aztán rádöbbenek: csak magamat teszem tönkre.
Egyszer
majd te leszel az én helyemben… Fájni fog. Ezt garantálhatom… Nem lesz
halálos, de azt kívánod bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik
szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is
nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem ahogy arra vársz, hogy valaki
betapasztja az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen
srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de szemem sem fog rebbenni, mikor
valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt.
Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az
érzés miatt van. Arról amit tettél velem, nem akarok többé beszélni.
Nem akarok rád gondolni, ezért kérlek, ne keress többé, ne játssz velem,
ne mosolyogj rám, ne mondd, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak
elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is
léteztél..
eggyet kérek. hadd lássalak még egyszer. csak hadd lássam, hogy nevetsz, csak hadd lássam hogy boldog vagy nélkülem.*
Egyetlen
oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez:
az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen...
Tudod,
az is lehet, hogy az ember akkor a legmagányosabb, amikor sokan vannak
körülötte, de nincs ott az az egy, aki benne van minden csöndben.
Ne
fájjon a szíved azért, ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már
benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova
épülhet mindaz, ami még előtted van?
A
legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz,
nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg
a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné
válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl
közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai
vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az
ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni
róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe,
egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy
közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a
titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
Búcsúzni
könnyű,de feledni nehéz. Mert a szív a múltba ezerszer visszanéz.
Meglehet, hogy könnyen nevetve búcsúzunk. Mégis fájni fog, ha újra
találkozunk. Nem tudja senki, hogy erről ki tehet, de akkor majd búsan
lehajtod a fejedet. Megállnál százezerszer, ám mégis tovább lépsz, mert
búcsúzni könnyű, de feledni nehéz.
-Szeretsz?
-Nem tudom. -Mért nem? -Nem vagyok biztos. -Kételyek? -Azok. -Akkor
mit érzel? -Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem.
Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek,
mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled
akármeddig, akárhova... csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem
jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem
tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok
egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt
se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni
rád úgy igazán. Pedig lehet. olyat tettél, amiért másnak már nem jutna
bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok,
aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem... ez
bonyolult. -Akkor szeretsz? -Azthiszem...
Gondolj
rám, ha már nem leszek veled, Gondolj arra mennyire szerettelek.
Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S az utolsó napra, mikor
kimondtad: végeztünk. Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem,
Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem. A legjobb barátomat, az egész
életemet, A boldogságom, a végzetemet. Te voltál az, kire életemet
bíztam volna, Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna. S íme e
könnycsepp miattad folyik arcomon, Tudd, hogy hiányzol nagyon. Gondolj
erre, ha már máshol leszek, S más teszi szebbé életemet. Emlékezni fogok
rád, mint egy régi barátra, Kiért életemet áldoztam volna. S idővel
gondolsz rám, mikor már nem leszek veled, S arra mennyire szerettelek.
Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S arra a napra mikor
kimondtad végeztünk. Egy rózsát helyezel kezeddel síromra, Szemedből egy
könnycsepp folyik arcodra. Sírva kéred bocsássak meg neked, S én a
túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek...
Fura
dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen
helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy
alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá
készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni,
elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a
könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy
évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt
boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör.
Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat
elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy,
ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.
Tudod
mi az szeretni valakit,S letagadni, hogyha kérdezik?S ha jön közömbös
arcot vágni,Bele foglalni, hogy sosem gondolsz rája.Lekicsinyíteni,
elítélni szavakban,Tisztelni becsülni gondolatban?Más szemében talán
semmiség,De tanuld meg ez a NŐI BÜSZKESÉG!!
Ugy
fájdítja szívem hogy nem is sejti, érzéseimet senki meg nem fejti.Nem
tudja mennyit jelentett első szava mosolya,de ez is csak az élet rögös
folyama. Megedzem szívemet és meg probálok tovább,lépni de hogy fog-e
menni azt szívem is kétli.A tudat hogy boldog bár mással megkönnyíti
kicsit a lemondást és talán ez a lesz legjobb megoldás.
...Néha
elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa
valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek
kérdések és nincsenek válaszok sem.., csak van valami. Találkozol
valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A
gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs
többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden
védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra
után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a
kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A
józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez,
válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit
teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem
értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A
valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja,
hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a
szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod
mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz
melletted.., nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te...
A
hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint
amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem,
hogy bármint is érezzek iránta. A hiánya azt jelzi, hogy szeretem.
Ne
várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észre vegyék az
erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet,hogy megértsék
szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem
azért, mert nem bírsz tovább harcolni, neem is gőgből, hanem egyszerűen
azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj
lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki
voltál, és legyél az, aki vagy.
Pedig
a szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben,
egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A
szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de
egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk
alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a
fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell
keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár
hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a
pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy
megtaláljon minket. És megvált.♥
Bárcsak
elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a
miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam,
és ez fájna a legjobban.♥
" Ha feltűnik valaki a múltatból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted."
Emléket
kértél,és én egy képet adok.De,élni nem a képen,hanem a szívedben
akarok!Ha majd elhagy minden,boldogság és remény.,hiddel akkor is
szeretni foglak én!:)
Valahogy
mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az
életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki
nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos
valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana.
Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a
biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani.
Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy
bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van,
hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor
elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még.
Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat.
Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet
irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!
Az
igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első
pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem
tehetek róla, csak érzem.
Fel akarok ébredni a rémálmomból, arra kelni, hogy már nem szeretem őt többé..
Mindazok
az ellenállhatatlan dolgok,amelyeket már oly jól ismerek.Bármi is volt
az,magával ragadott és megidézett. Ha most rád nézek olyan embert
látok,aki mára már életem legfontosabb részévé vált.Vannak
pillanatok,amikor újból érzem a varázslatot,azt a láthatatlan erőt,ami
beléd húz... Épp úgy,mint amikor először találkoztunk..."
Lehet,
hogy szerettél volna, ha ismertél volna. Ha ismerted volna a
gondolataimat. Ha végig sétáltál volna az álmaimon és az emlékeimen. ...
Igen lehet, hogy szerettél volna. Ha csak rászántad volna az időt.
Most már tudom, hogy amit a legjobban akarsz, azt kell elengedni...
Ő
éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim,gondolatban
vele... igazából azonban egy egész világ választ el minket. És a
távolság csak nőni f
„Minden elmenő elvisz valamit belőlünk, ami nem jön vissza.”
~ Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése